Történet

Az iskola története

https://csmek.wordpress.com/2015/04/03/2015-vedres-istvan-emlekev/

A pillanat megfoghatatlan. A szándékok ismertek. A történelmi távlatban mérhető kezdetek eseményei kemény, emberpróbáló időben zajlottak. Megannyi veszteség után, reményvesztő helyzeteken felülkerekedve, az ország totális újjáépítésének bűvöletében, irányítva-törekedve szentesített eszmék sodrásában hozott döntések következményeként jött létre az Állami Ipari Gimnázium Szegeden, építőipari tagozattal, 1949 sorsfordító hónapjaiban. A szervezésről a Dugonics András Piarista Gimnázium épületébe, az Aradi vértanúk tere 1. sz. alatti iskola megbízott igazgatójának a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium – miniszteri rendelet alapján-, tudomásulvétel, miheztartás és megfelelő további eljárás végett küldött leirata rendelkezik.

Dr. Pozsonyi Zoltán (1949-53), első igazgatónk a jelentkezők és az átosztottak várható számának kalkulusával készítette el tantárgyfelosztását, négy vagy öt osztály nyitása esetére, a szükséges tanerő igazolásával. Igaz, a kívánalom három osztályról szólt, maximum 45 fős(!) létszámokkal, az első tanév öt osztállyal indult 1949. szeptember 8-án.

Arra, hogy ki részesüljön építészeti képzésben, nem volt elegendő a szülői vagy gyermeki akarat, a gépésznek szánt diákok magas száma miatt sok delikvenst átirányítottak hozzánk, amit később valószínűleg senki nem bánt meg.

Hasonló helyzet alakult ki ekkor országszerte, a romokban álló épületvagyon, a helyreállítási munkák, valamint a nagyszabású távlati tervek támasztotta igény hívta életre az állami felső építőipar-iskolákat (Budapesten, Pécsett), illetve az ipari gimnáziumokat több városban, így Szegeden is.

Az iskolateremtés esetünkben áldozatokkal járt, melynek haszonélvezői lévén meg kell emlékeznünk a Piarista Gimnázium és a Nőipariskola javairól. A gimnázium épületének és felszerelésének jó részét, valamint néhány tanárát hozzánk rendelte a sors, az akkori hatalom. A háborús bombatalálattól sérült épület földszintjén megkezdett tanítás rendezett körülmények, elfogadható feltételek között indult. Az épületben kapott még helyet a mezőgazdasági gimnázium, és az építő ipari tanuló iskola is, tanáraink óraadásával támogatva. Ugyancsak itt leltek otthonra a kollégisták, a vízmű felőli bejárattal.

Iskolánk első tanárai, tantárgyaik Pozsonyi igazgató úr jegyzetéből idézve:

*Tanár*	Minősége	Szaktárgyai	Mellékteendői
Dr. Pozsonyi Zoltán	mb. igazgató	építészet
Dr. Giday Kálmán	r. tanár	történelem,földrajz	tört. szakkör vezetője tört. és földr. szertár őre tanári és ifj. könyvtár őre
Kovács Péter	r. tanár	magy., latin, orosz	magy. szakkör vezetője diákkör vezető jegyző
Medgyes Jenő	r. tanár	testnevelés	tornaszertár őresportkör vezető M:H:K:vezető
Pokorny Alajos	r. tanár	mennyis.tan-fizika	tandíjkezelőmennyiségtan szertár őre segítő egylet vezető
Szili Török Dezső	r. tanár	rajz	igazgatóhelyettesrajszertár őre művészeti szakkör vezetője
Tihanyi Nándor	r. tanár	m.tan-fizika-ének	fizikai szertár őreénekkar vezetője term. tud. szakkör vezetője
Wéber Margit	óraadó	vegytan-fizika	természetrajzi és vegytani szertár őre
Dr. Pataki Szilveszter	óraadó	orosz

A tantestület elé kitűzött kortüneti célok új világ, új embertípus kialakítását várták el. A munkapadok, íróasztalok, rajztáblák mellett születő Új Magyarország élmunkásait, kiváló munkásait, a magyar nép új hőseit nevelhették, a művelt dolgozók hadseregét, a társadalmi életben aktívan részt vevő, kemény, harcos fiatalságot. Tanáraink a falu és a város közötti különbségek megszűnésében, a fizikai és szellemi munka közötti “merev választóvonal” halványításában bízó irányítás alatt kezdték meg áldásos tevékenységüket.

Az iskola elnevezései eltérőek, hűen tükrözik a születés, az alakulás folyamatát. A kezdeti dokumentumokon szerepel az Állami Ipari Gimnázium Építészeti Tagozat és néhány változata. Fogadjuk el hitelesnek az 1949-50. iskolai év decemberi statisztikai adatgyűjtő ívét, melyen az iskola pontos neve: 26. sz. Ipari Gimnázium Építőipari Tagozat Szeged.

A gimnázium elnevezés rövid életűnek bizonyult. 1950-ben a középfokú ipari oktatás fejlesztésére ipari technikumok létesítését határozta el a törvénykezés, melyek még a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete, és a megyei tanácsok közvetlen irányítása alatt működtek. Ekkor kapta iskolánk a 9.sz. Építőipari Technikum nevet, amit szintén átmenetinek tekinthetünk. Az 1. számú Magasépítőipari Technikum megtisztelő címet az 1951/52 tanévben, a működtetés és irányítás Építésügyi Minisztériumhoz helyezésével egyidejűleg nyerte el iskolánk. Vedres István nevét szellemiségének, munkásságának példaként állításával az 1952/53 tanév folyamán vehette fel intézményünk. Az 1.sz. Vedres

István Építőipari Technikum nevet 1956 őszéig használtuk, majd a forradalmi események utáni tanévfolytatástól Vedres István Építőipari Technikum szerepel dokumentumainkon. Újabb, és ez idáig maradó változást a középiskolai szakképzési reform 1970-ben kiteljesedő változása hozott, ettől kezdve intézményünk büszkén viselt neve:

Vedres István Építőipari Szakközépiskola

Visszatérve a kezdetekhez, meg kell emlékeznünk a tanári kar és a diákok összefogásáról, mely a szellemi gyarapodás mellett a sérült épület helyreállítását is szolgálta. Neves építész – Stampay János – vállalkozó munkája mellett diákjaink gyakorlati képzés keretében, lelkes odaadással javították a hibákat, rendezték a környezetet, s egyúttal a szakmunka megfelelő gyakorlását is elnyerték.

Az iskolához kapcsolódó kollégiumot szintén az épületben elhelyezve, élére Kovács Pétert nevezték ki.

A sors szeszélye gyors változást, helyszínváltást rendelt intézményünknek. Az 1951-es év nyarán a diákok segédletével, látványos költözési ceremónia közepette foglaltuk el – immár maradandóan – új birodalmunkat az egykori Baross Gábor (éppen Móra Ferenc nevét viselő) reálgimnázium épületében, a Horváth Mihály u. 2. sz., illetve a kollégiumot a Tisza Lajos krt. 2. sz. alatt.

Előkelő helyünket köszönhetjük annak a közoktatás területén is dúló osztályharcnak, ami ideológiát teremtett a középiskolák gyökeres átrendezéséhez. Így számolták fel az épületben előttünk működött Állami Baross Gábor Gimnáziumot is, mely a maga létének több mint ötven esztendeje alatt kiemelkedő színvonalon töltötte be azt a hivatást, amit az iskolaalapító Szeged város neki szánt.

A Baross ötven évét kiváló tanárok és diákok tették méltán feledhetetlenné. A képzeletbeli panteon jelesei a tudomány és közélet képviselőiből: Borsos Miklós domborműve örökíti meg, hogy falaink között tanított Babits Mihály. Rajta kívül emléktáblákkal adóztak a hálás emlékezetű tanítványok Czógler Kálmánnak, Vajtai Istvánnak, Firbás Oszkárnak. Itt tanított a magyar tudománytörténetből kihagyhatatlan Homor István fizikatanár, aki 1896 januárjában, pár hónappal Röntgen után, az ő publikációja nyomán, Magyarországon elsőként előállította a “sugarat”. Itt tanult Szurmay Sándor honvédelmi miniszter, Baróti Lajos labdarúgó szövetségi kapitány, Baróti Dezső irodalomtörténész, Balázs Béla író, filmesztéta, Tandori Károly Kossuth- és Széchenyi-díjas matematikus, a világhírű Greguss Pál, a Pal-optika feltalálója, Durkó Zsolt zeneszerző, Agárdi Gábor színész, a festőművész főiskolai tanár Vinkler László, az első sikeres magyarországi vesetranszplantációt végrehajtó Német András sebészprofesszor, Péter László akadémikus, irodalomtörténész. Nem lehet kikerülni Rákosi Mátyás nevének említését. Ő is itt érettségizett.

Ha a falak közt 50 éve végbement funkcióváltást tárgyilagosan vesszük ma számba, akkor igazán jogosan idézhetők ide József Attila sorai: “A harcot, mit őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”. Hiszen intézményünk az ötven év alatt bebizonyította életrevalóságát, azt, hogy méltó mind a valamikori iskolaalapítók szándékához, de vétlen riválisként az előd nagy értékű hagyományaihoz is.

Iskolánknak rövid időre volt szüksége ahhoz, hogy elfoglalja tekintélyes helyét Szeged és a régió iskolaszerkezetében. Első nagy korszakát – a technikumit – sokak nosztalgiával emlegetik. Figyelemre méltó az a tény, hogy az intézmény speciális képzési irányát, a magasépítő szakképzést, létrehozásától a mai napig műveli tulajdonképpen ugyanolyan oktatási (tantárgyszerkezeti) struktúrában, ahogy az a kezdeti két évtizedben kialakult, természetesen a szakmai fejlődés-változás adta tartalmi korszerűsítések beépítésével. Ennek talán az is oka, hogy az építész technikus képzés – hasonlóan az építési folyamat a tervtől a megvalósításig vezető céljáig – összetett feladat, mely a technikustól komplex gondolkodásmódot, jó konstrukciós érzéket, műszaki ítélőképességet és számos építőipari szakma ismeretét követeli meg. Mindezek mellett a humán műveltség, a társművészetekben való eligazodás teszi teljessé, igazán fogékonnyá a természetes és épített környezet alakítóit.

A képzési céloknak megfelelően ebben az időben jobban dominált a szakmaiság az elméleti képzésben, és a gyakorlat. A magas szakmai óraszám biztosította az elmélyülést, tette lehetővé, hogy a technikum erős építész elkötelezettséget, magabiztos szakmai tudást alapozzon meg.

Ebben az időben jelentősen megnőtt az érdeklődés a technikumok iránt a szülők, a tanulók, de a vállalatok részéről is. Keresett iskolákká váltak, az elhelyezkedés biztosított volt a szakmában, a szakirányban továbbtanulók számára jó alapokat nyújtottak. A technikus munkakörök fénykorát élte ekkor szakmai társadalmunk, a megbecsülés is ehhez mérhető.

Az építőipari technikus jól illeszkedett a vállalati rendszerhez, középszintű szervezési-irányítási feladatokat látott el, elméleti és gyakorlati felkészüléséből adódóan értelmesen közvetített a mérnök és a szakmunkás között. Tervezői jogosítvánnyal rendelkezett, építésügyi hatósági feladatokat végezhetett.

Iskolánk a klasszikus technikusképzés két évtizede alatt 1875 magasépítőipari technikusi oklevelet adott ki, a nappali, esti, levelező és téli tagozaton.

Ebben az időszakban az építésügyi tárca irányítása uralta minden tevékenységünket. Oktatási Osztályával a tankönyvektől, a tantervi előírásokon át a legapróbb személyi részletekig egyeztetni, le-föl terjeszteni kellett. A tanulók felvétele, gyakorlatai, majd elhelyezkedésük is szigorú utasításos rendszerben történt, mely merevsége ellenére hasznára vált technikusainknak, az erős képzés mellett egzisztenciális biztonságot is adott.

Dr. Pozsonyi Zoltán építész az első technikus vizsgákig állt az intézmény élén. A vezetést 1953-ban dr. Giday Kálmán (1953-1955) vette át. Igazgatósága alatt vette fel iskolánk Szeged nagy műveltségű, széles látókörű mérnökének, Vedres Istvánnak nevét.

Az iskola igazgatója 1955-1961-ig Kedves András volt, ezután hosszú ideig, 1961-1988-ig Szabó István vezette az intézményt. Tartós vezérlete alatt több jelentős változást élt meg iskolánk. Mindjárt 1961-ben anyag- és szerkezetminősítő állomást állított fel technikumunk épületében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. Az állomást a diákok által az átköltözést követően helyreállított tornateremben, és a hozzá épített épületrészekben alakították ki. A minősítő állomás önálló intézményként működött, feladatainak ellátására először tanáraink közül jelöltek ki munkaerőt, végül Lengyel János vezetése alatt külső munkatársakat alkalmaztak, akik részt vettek az oktatásban is. Az anyagvizsgálatok bemutatása napi közelségbe került.

Szabó igazgató úr és tantestülete élte át az oktatási szerkezet első nagy korszakváltását, melyet húsz éves kiemelkedő működés után ért meg intézményünk.

Az 50-es 60-as évek technikus hiányának ellensúlyozására az ország számos városában hoztak létre a 60-as évek végén tanácsi felügyeletű építőipari szakközépiskolát. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a társminisztériumokkal karöltve a szakmai színvonal megőrzése érdekében tett törekvéseivel a gazdasági életben végbemenő változások követését megkísérelve igyekezett az oktatási-munkaügyi libikókát uralni, mely végül a gazdaságirányítás új rendszerének is köszönhetően a szakképzés reformjához vezetett.

A technikumok helyébe szakközépiskolák léptek.

Az 1967. évi országos igazgatói koncepció szerint: olyan iskolatípus létrehozása volt a cél, mely középiskolai, azaz középfokú általános műveltséget nyújt – felkészítve a továbbtanulásra -, s amely szakmai iskola is, azaz az iskola elvégzése minden külön vizsga letétele nélkül is jogosít meghatározott szakképesítéshez kötött munkakörök betöltésére. A reform sarkítottan három célt állított a szakközépiskola elé: szakmunkást és középfokú szakembert kellett nevelni, illetve fel kellett készíteni a felsőfokú tanulmányok megkezdésére. A technikusi oklevelet később, külön vizsgával szerezhették meg tanulóink, melyre egyénileg, illetve vállalati és MTESZ-tanfolyamokon kellett felkészülniük.

Ekkor kevesebb lett a gyakorlati oktatási és a szakmai órák száma, értelemszerűen bővült a közismereti tantárgyaké. A változtatások bevezetői előnyt reméltek a továbbtanulási esélyekben, a szakmai célok feláldozásával. A remények nem váltak be igazán. A technikusi oklevél nélküli érettségi nem helyettesíthette a szakmunkás tudást, mely lényegesen több gyakorlattal, egy-egy szakmára képzett a komplexitás igénye nélkül. Ugyanakkor a felvételiknél diákjaink főleg matematika, fizika tantárgyaknál kerültek hátrányba.

Mindeközben a diákok közreműködésével Újszegeden, a Fő fasoron új kollégium épült, melybe a Tisza- parti épületből az 1974 évi ünnepélyes avató után költöztek kollégistáink.

1967-től indult a szakközépiskolai képzés mélyépítési szakon, mely 20 évfolyamon át kiválóan működött, köszönhetően Firbás Zoltán tanár úr áldozatos és odaadó szervezésének. Ez idő alatt évenként egy osztály végzett mélyépítősként. Gyakorlatilag a magasépítő és a mélyépítő szakok közötti választás liberalizálásával szűnt meg. Lehetősége a mai napig megvan, ám a diákok és a szülők körében a magasépítő technikus sokkal népszerűbb.

Az intézmény és az oktatás újabb átalakulását, a harmadik nagy korszakot ugyancsak Szabó István igazgatónk irányítása alatt élte meg iskolánk a 80-as évek közepén. A szakközépiskolai képzés anomáliáinak feloldására újra a nappali képzésben kapott helyet a technikusi vizsgára való felkészítés, érettségi utáni kizárólagos szakképző évfolyammal. Ekkor még érettségiztek diákjaink a humán és természettudományi tárgyak mellett építéstan és szilárdságtan tantárgyakból is. A mai napig fennálló – ám újabb jelentős változás elé néző – oktatási szerkezetet 1986-ban vezették be. Ekkortól külön válik az érettségi és a technikusi vizsga, az érettségi negyedik, a technikusi az ötödik év végén vár a végzősökre. Az ötödik évben itt is csak szakmai felkészülés folyik.

Az igazgatói tisztet 1988-ban Békei László (1988-1999) vette át, ugyancsak izgalmas, küzdelmes és változatos időszak várományosainak vezetőjeként. A rendszerváltás körülményei ugyan nem jártak a megalakulásunk idején átélt felfordulással, mégis nehéz időszakon kellett úrrá lenni, az intézményt a gyors változások között, felfokozott várakozások közepette irányítani.

Ez időben az iskolaépület is jelentős megújuláson ment keresztül, a Csipkerózsika-álom véget ért. Előbb a zárófödém cseréje, utána fűtés-, majd tetőrekonstrukció, az Építésügyi és Minőségvizsgáló Intézet kiköltözése, a tornaterem helyreállítása, a nagyterem rendbehozatala, a vizesblokkok felújítása, informatikai kabinet létrehozása, a homlokzat-felújítás tervének elkészülte fémjelzik aktivitását, melyhez Stammer Árpád műszaki igazgatóhelyettes nyújtott sok segítséget.

Az oktatásban is új kezdeményezést vezetett be az emelt szintű technikus osztályok programjának indításával, mely az elitképzés dilemmáinak felszínre kerülésével együtt is megelőzte az oktatásirányítás és a gazdasági átalakuláshoz igazodni próbáló szakképzési reform intézkedéseit. Az emelt szintű képzés céljai az iskola befogadó tagozatai és kimeneti szakképzési kínálatának rendszerében kapnak helyet, tapasztalatai beépülnek a legújabb, az ezredváltás közepette indított Európa-konform oktatás és szakképzés programjába, melynek megvalósítása az 1999 augusztusában kinevezett Dobó László mérnök-tanár igazgatónk irányítására vár…

HUMÁN ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ISMERETEINK, SZAKOKTATÁSUNK

A technikumi-szakközépiskolai képzés jellegéből fakadóan részben spontán módon, de a hivatalos oktatásfelügyelet által is irányítva, iskolánkban a tanárok és tanulók tudatában kialakult a tantárgyaknak egyfajta hierarchiája, erősorrendje. Ez a szakmai tárgyak hegemóniáját, az ezekhez alapot szolgáltató reál tárgyak (matematika, fizika) hangsúlyos szerepét jelentették. A humán oktatásnak elég erős “közegellenállásban” kellett szakmai érdekeinek, céljainak érvényt szereznie. Annak értelmes, józan belátását, hogy a humán képzésnek az építészképzést kell szolgálnia. Érthető ez úgy is, hogy az építésznek is szüksége van általános (humán) műveltségre, de szűkebben úgy is, hogy a történelem tanára másutt tanító kollégáinál nagyobb súlyt fektetett az építészettörténetre, településtörténetre, a magyartanár az irodalmi művek struktúrájára, sajátos statikájára, az idegen nyelv tanára beépítette a tananyagba a szakszókészlet minimumát stb.

Folyamatos harcot folytattak a hazai és idegen pályákon (fórumokon, vitákon, szaktanári jelentésekben) a humán tantárgyak nagyobb rangjáért. Így például a komor történelmi szituáció ellenére 1956-os kollégáink leírták tantervi bírálatukban, hogy a III-IV. osztályokban heti két (!) órában nem teljesíthetők a magyar nyelv és irodalom tantárgy céljai.

Valójában a humán szakosoknak jó tanárokká, “mutatványosokká, artistákká” kellett válniuk, hogy tárgyukat, önmagukat eladják.

A helyzet jelentősebb mértékben az oktatási törvény megjelenésekor, a 80-as évek közepétől változott meg, egy kicsit talán túlságosan is a szakmai tárgyak rovására. (Megszűntek érettségi tárgynak lenni.)

Mindig elsoroljuk, hogy noha korábban nagyon ritka volt végzett tanulóink körében a pályaelhagyás, de a kivételek a nem szakmai egyetemeken, főiskolákon is megállták a helyüket: jogász, tanító, tanár, katonatiszt, pap lett belőlük. Tanítványunkból orvos is lett, jeles, több kötetes fiatal irodalmár (költő is, prózaíró is) került ki sorainkból.

Jó néhány tanulónk ment külföldi egyetemre tanulni. Más okok mellett azért, mert a nyelvi órák felkeltették érdeklődésüket, illetve nyelvi ismereteik kellő önbizalmat adtak szándékukhoz.

Az iskola oktató-nevelő tevékenysége, a tantárgyak elrendezése kezdettől fogva valóban az építészeti képzés szolgálatában álltak. Az ősidőkben gyakran előfordult, hogy tanárainknak a szaktárgytól merőben eltérő foglalkozásokat kellett tartaniuk. Így fordulhatott elő például, hogy Stammer Anna irodalomtanárnőt 4 testnevelési és 2 MHK-óra tartásával bízta meg a megyei testnevelési és sportbizottság elnöke.

A természettudományi tantárgyak oktatása jó alapot szolgáltatott a szakmai ismeretek befogadására, megértésére. A mennyiségtan – fizika, vegytan – fizika, kémia, matematika tantárgyak tananyag-elrendezései a majdani szaktantárgyak ismeretanyagának figyelembevételével készültek.

Építésügyi Minisztérium Jóváhagyta a Technikumi Tanács

8532-1515/1952. K:M.

Magasépítőipari Technikum 1952/53. tanévi óraterve

Tantárgy

II.

III.

IV.

Magyar

Orosz nyelv

Történelem

Földrajz

2/0

–

Matematika

6/4

Fizika

0/4

–

Kémia

–

Szabadkézi rajz

–

Ábrázoló geometria

–

Testnevelés

Munkaegészségtan

–

Kőművesszerkezetek

–

Ács-szerkezetek

–

Anyagtan

–

Szilárdságtan

–

Vas és vasbetonszerk.

–

Építészettörténet

–

Épülettervezés

–

Épületiparos munkák

–

Építésüzemi ism.

–

Ép.ipari kltsgv. és árelemzés

–

Építőipari gépek

–

Földmértan és mélyép. ismeretek

–

Műtermi gyakorlat

–

Építészeti rajz

–

Összesen:

ÉPÍTÉSÜGYI MINISZTÉRIUM

Építőipari Technikum

Óraterv az 1960-61-es tanévre

Magyar nyelv és irodalom


3	3	2	2	3	2	2	2
Orosz nyelv	2	2	2	2	fakultatív
Történelem	2	2	2	2	2	2	2	2
Matematika	5	4	3	3	5	3	3	3
Fizika	2	2	–	–	2	2	–	–
Kémia	3	–	–	–	2	–	–	–
Szabadkézi rajz	3	2	–	–	2	2	–	–
Ábrázoló geometria	3	2	–	–	2	2	–	–
Testnevelés	2	2	2	2	–	–	–	–
Munkaegészségtan	–	–	–	1	–	–	–	1
Épületszerekezetek (elm. és rajz)	4	9	8	8	2	5	5	4
Szilárdságtan (elm. és rajz)	–	2	3	5	–	2	3	3
Általános elektronika	–	–	3	–	–	–	2	–
Építőipari gépek	–	–	3	–	–	–	2	–
Építésszervezés és költségvetés	–	–	–	5	–	–	–	3
Földmértan és kitűzési ismeretek	–	–	–	2	–	–	–	1
Építészettörténet (elm. és rajz)	–	–	2	2	–	–	–	1*
Építési anyagok	–	–	2	–	–	–	1	–
Műhelygyakorlatok	6	6	4	2	–	–	–	–

Összesen: 35 36 36 36 20 20 20 20

* A nappali tagozattól eltérően 1 jeggyel osztályozandó.

A tantárgyakat óratervek tartalmazták. A mellékelt óratervek közül kettő a technikusi érából való (kiadta az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1952-ben, illetve 1968-ban). Az óratervekből kitűnik a tantárgyszerkezet közel azonossága, a technikumi közismereti tantárgycsoport alacsony óraszáma és a középiskolai óratervben e téren bekövetkezett pozitív változás. A heti óraszámok a tanulók terhelését tekintve nem olyan nagyok, mert 6 napos volt a tanítási hét (a mai diákok napi óraterhelése inkább több). A gyakorlatok óraszáma – különösen a szakközépiskolánál – magas, heti egy nap gyakorlati munkát tett lehetővé.

Az iskola szakmai oktató tevékenységét tekintve először is a tanulók rajz- illetve műszaki rajzkészségének fejlesztésére fordított magas színvonalú, és eredményes munkát kell kiemelnünk. E tárgyakat tanító tanáraink festőművészek voltak, és a város művészeti életében jeles személyiségek: Jánoska Tivadar, Szili Török Dezső, Ponicsán Ádám, illetve most Bakacsi Lajos. A tanórákon és a kezdetektől működő rajz szakkörökön sok tehetséges tanulóval foglalkoztak, nagy szerepük volt a tanulók térlátásának, esztétikai érzékének fejlesztésében.

A szakmai elméleti tantárgyak tanulása során az építészeti technológiák, az épületszerkezetek, a rész és az egész, az építészettörténet megismertetését mérnök tanáraink sokat szemléltetve, rajzolva és rajzoltatva érték el. A szilárdságtan tanárai rendre szigorral, sok-sok számítással sulykolták be a tudnivalókat. E tárgyak formálták leginkább építésszé tanulóinkat, alakították ki bennük a természetes és az épített környezet tiszteletét, az alkotó építész szemléletet. Felsorolásunk nem teljes, természetesen legalább ilyen fontos a többi tantárgy, anyagtan, talajmechanika, földméréstan, szervezés, munkavédelem és társai, csak hogy a technikus tudás komplexitását érzékeltessük.

MŰHELYMUNKÁNK, NYÁRI GYAKORLATOK

A műhelymunka, a gyakorlati oktatás a kezdetektől kiemelten kezelt része volt képzésünknek. Förgeteg József elsők közötti gyakorlati oktatónkat – kinél a lapátolás is tananyag volt – sok nagy tudású, a diákokat kimondottan szerető, népszerű oktató követte, akik az elméleti oktatást igen jól kiegészítették és mindemellett kivívták tanulóink megbecsülését.

Első éveinkben tanműhely nem lévén az iskolának otthont adó épület adta a terepet. A födémek átvizsgálásához a feltárásokat, kőműves helyreállításokat, meszelést, a kisebb asztalos-, lakatos-, burkoló- és mázolómunkákat a tanulók végezték. Mindemellett már ekkor mintaoktatást szerveztek részükre megfelelő építési terepen, a falazás, vakolás, betonozás és az ácsmunkák megismerésére. Lehetőség nyílt épület- és gyárlátogatásokra, melyekre diákjaink mindig szívesen (nemcsak a lógás kedvéért) jártak el.

Az épületrekonstrukció átköltözésünk után is sok munkát adott. Jelenlegi épületünkben is volt javítanivaló bőven. A háború alatt raktárnak használt tornaterem leégett tetőszerkezete helyett új födémet, fölé nagytermet építettek diákjaink Papp László szilárdságtan tanárunk tervezése és vezetése alatt.

Az épület továbbra is kedvenc témája volt – még ma is- műhelyfőnökeinknek. Vakolatjavítás, burkolások és sok apró munka tette változatossá a gyakorlati órákat. Idővel az alagsorban és a hátsó udvarban is gyakorlóterek lettek kialakítva, s ezeken a helyeken iskolás körülmények között lehetett a szakmai fogásokat próbálgatni, az osztályzattól és a szidástól eltekintve különösebb következmények nélkül.

Az első negyven év nagyvállalati rendszere is nagyszerű lehetőséget nyújtott a tanulók gyakorlati foglalkoztatására. Különösen az előregyártás elterjedése előtt, a sok kézi munkát igénylő technológiáknál alkalmazták előszeretettel, többnyire megelégedéssel diákjainkat. Bár a diák munkája tudvalévően nem azonos egy beérett, gyakorlott szakmunkáséval, sok-sok építkezés viseli máig is kezünk nyomát.

Az építési munkák mellett az 50-es években éveken keresztül lehetőség adódott műemlék-, illetve műemlék jellegű épületek felmérésére, és a felmérések dokumentálására, melyet diákjaink nagy örömmel végeztek. Hasonlóan sikere volt a 90-es évek elején a Dóm téri panteon felmérésének.

A gyakorlati képzés részei a nyári gyakorlatok, melyek nem csak a diáknyár rövidítésére valók, hanem élesben lehet és kell kapcsolatba kerülni az építendő környezettel, az anyaggal és a szerszámokkal, a megoldandó problémákkal.

Hőskori nyári gyakorlataink már-már legendás emlékei sok híres építkezés szegedi és országos helyszínéhez vezetnek. Teljes felsorolás nélkül: az ötvenes évek elején Dunaújvárosban (Sztálinvárosban) lakóépület, 52-ben Szegeden a technikum, trafó, Dóm téri építkezés, Békéscsabán szintén lakóház, 53-ban Gyöngyösorosziban, Kecskeméten lakások, 55-ben Bugacon, Szegeden az ecsetgyárban, kenyérgyárban, 56-ban a gyógyszertár és a kenyérgyár építkezésein, Mérey utcai bérház építkezésén, Hódmezővásárhelyen szintén lakóház-építkezésnél, Petőfibányán óvoda, Kazincbarcikán lakóház építésén dolgoztak. A legtöbb gyakorlati munkahelyet Szeged adta. 74-ben az Április 4. útján épülő lakóház, az újszegedi számítástechnika háza, a kiskunhalasi kórház, a makói csipkeház-építkezés, 75-ben Szegeden a vágóhíd, Török és Nemestakács utcai lakóépület, a Kátai közben irodaház. Tulajdonképpen jórészt felsorolhatnánk az 50 év építkezéseinek nagy részét, diákjaink tanári felügyelet alatt nyaranként kirajzottak, és így gyűjtötték a szakmai és egyéb szép emlékeket.

Ma már ez is másképp van, köszönhetően a nagy létszámú építőipari vállalatok megszűnésének, elaprózódásának. A nyári gyakorlat helyszínét maguk a tanulók választhatják meg, a csoportos szervezés ritka. Műhelytanáraink a diákok munkahelyeit sorra járva, ellenőrzés közben nosztalgiáznak a régi szép időkről…

DIÁKÉLET A VEDRESBEN

Már a kezdetektől sok gondot fordítottak iskolánk tanárai a diákok jó kedvének, műveltségének fokozására, szabad idejük hasznos eltöltésére.

A jókedvhez persze a nebulóknak sem kellett a szomszédba menni segítségért. Elég, ha néhány becenevet felsorolunk, Pétya, Tutenkámen, Janicsár, Sada, Jampi, Kutyka, Olcsi, Csincsi, Hippolit, Guriga, Plecsni, Vera, Gazsi, Pite…, mindjárt tudja mindenki mihez tartani magát. Vera tanító nénit például a tanárok is így szólították, Cseh Janika pedig a szintén vedreses fiával, bonbonnal, virágcsokorral köszöntette Vera-napon, nem kis derültséget és generációs bonyodalmat okozva.

Komolyra fordítva a szót: a kor központosított, irányított és örök állandóságot hirdető ifjúság-politikája szabta meg kényszerű keretét a diákság szabadidős tevékenységének is. De csak a keret volt merev, ennek megtöltésében megjelent az élet spontaneitása, a pedagógiai céltudatosság, és jórészt kirekesztődött az életidegen, politikai ballaszt.

Híres előadások rendeződtek, mint például az 1953-ban az ötéves terv eredményének hirdetett kultúrterem elkészültekor előadott “A SZABADSÁG ÚTJA” című műsor, jelenetekkel, komoly rendezéssel, hatalmas sikerrel

Ha valamilyen közös együttlétnek, együtt cselekvésnek egyszer sikere van, akkor valószínűleg lesz másodszor, harmadszor stb. is. Nos, számos ilyen sikerszériáról szólhat az emlékezés. Diákjaink előadták például a “Gyere pajtás építésznek” című remekművet népi táncok, a Kisterenyei páros, a Kalotaszegi tánc és a Vizslási csárdás körítésében.

Az erősen szakmára orientált vedres-társadalomban a hangulatmester évtizedeken át Kocsis Istvánné Wéber Margit volt, aki ha kellett, énekkart vezetett, produkciót szervezett rendületlenül.

Sok tanulságot és örömet hozott a sokféle szakköri munka, a diákkörök dolgozatai. A Németh Olivér tanár úr mozgatta néprajzi munkák, az Örökségünk Őrei mozgalom eredményei évtizedeken át felejthetetlen élményekhez juttatták alkotóikat.

Intézményünk fennállása során rendszeres megmérettetésnek volt kitéve a tanulmányi versenyek által, legyen az közismereti vagy szakmai. A kezdetekben elsősorban a szakmai versenyek kaptak nagy hangsúlyt és nyilvánosságot. A Rákosi Mátyás emlékversenyek rendkívüli szervezéssel, magas résztvevői számmal zajlottak, selejtező és döntő fordulókkal, melyeken a Vedres-diákok jó teljesítményt nyújtottak. Sok jó szereplést eredményeztek a későbbi tanulmányi versenyek is, melyekből kiemelkedik a mélyépítősők 1978-ban indult, és 1982-ben a csúcsokhoz vezető, első helyes sikersorozata.

A rendszeres házi versenyek is sok jó eredményt hoztak.

A felsőbb osztályok számára minden évként kiírt tervezési pályázat a legjobbakat – túlzás nélkül – lázas izgalomba hozta. A bizonyítási vágy olyan energiákat, fantáziát, munkakedvet szabadított fel, ami évről-évre egyre fokozódó örömteli elismerésre késztette a tanárokat és a kiíró szakembereket egyaránt.

Számtalan kezdeményezést lehetne említeni diákformációkról, melyek önálló kísérlettel arattak kisebb-nagyobb sikert. Színpadi körök, zenekarok alakultak, melyek későbbi tevékenységükkel is híressé váltak, mint például az East együttes.

Diákjaink sorából nőtte ki magát népszerű humoristánk, a “Vedres bohóca”: Nagy Bandó.

Kétévenkénti gyakorisággal rendezte Boróczy Béla történelmi, országismereti versenyeit a “táborbeli” országokról. Az eredményes szereplés ezeken ugyancsak jelentős előtanulmányokat, felkészülést, szorgalmat kívánt meg. A vetélkedő csapatverseny formájában zajlott. Az iskolai döntő napja “közéleti esemény” számba ment. Az idézőjel akár el is hagyható, mert Boróczy Béla ezekre illusztris személyiségeket hívott meg. Az országok nagykövetségének, kultúrmisszójának munkatársait. Ezek közül kettő kiemelkedő: a bolgár és a lengyel verseny. Különösen az első volt érdekes, amin a jelen lévő bolgár kultúrattassé meghatott elragadtatással gratulált a győzteseknek, mert ámulatba ejtette az, amit egy vidéki magyar város diákjai az ő szülőhazájáról tudtak. Ezek a vetélkedők nem voltak ugyan kijátszva a csikorogva kikényszerített “Kit tud többet a Szovjetunióról?” versenyek ellenében, de a rokonszenv-ellenszenv mellékjelentését kimondhatatlanul is magukon hordozták. Néha alig lehetett a Szovjetunió-vetélkedőket a kabaré- jellegtől, a botránytól megmenteni. (Amúgy a városi fordulóba továbbjutott csapataink általában nem vallottak szégyent.)

Ritkábban, és ha volt, akkor mindig az EDÜ (Erkel Diákünnepek) évében rendeztünk iskolai Ki? Mit? Tud?-ot. (Aranyszőrű Bárány – Kocsisné Margitka rendezése, A kis herceg – Hajós Sanyi osztálya, irodalmi színpadi összeállítások – dr. Árpás Károly, Antigoné – Kálló György rendezése.)

Ezeken, ahogyan a tévés változatban is mindenféle produkció megjelent; egyéni, csoportos, próza, zene, egyéb. Az EDÜ-re akkor is mentek tehetséges diákjaink, ha iskolai selejtező nem volt. Egy nagydíjas tanítványunk, Tüzkő Csaba virtuóz akusztikus gitárszólójával aratott sikert. Helyezett volt egy diákfesztiválon az operaénekes-építész-tanár Altorjay Tamás által betanított kis vokál együttes. Beszeda Gáspár is vitt kórust az EDÜ-re.

Sokak kedvelt időtöltése volt a túrázás. Az ODK (Országjáró Diákok Köre) tulajdonképpen az iskolai szabadidős sport egy szakosztálya volt. Vitte Csaba Béla, Karácsonyi László, még Firbás Zoltán is. Ez az ODK csapat kapcsolódott be az Aranyjelvényesek az olimpiára akció sorozatába. Az öt próba közül a téli túra volt a legnépszerűbb. Kétszer a Mecsekben, kétszer a Bükkben gyalogoltunk téli, hegyi terepen 30 – 30 km-t. Ezek az alkalmak a résztvevők számára örökre emlékezetesek maradnak.

Ide kívánkozik a nyári KÜT (Középiskolások Üdülő Táborai) táborozások két évtizedes története. A legjobb tanulók, de sokan; harmincan, negyvenen egyhetes beutalót kaptak többnyire balatonszemesi, egyszer-egyszer badacsonyi, nagymarosi, szolnoki sátortáborba. Ilyenkor a társaság tagjai sátorban szállást, napi háromszori étkezést (volt, amilyen volt, az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés), sport- és kultúrprogramot kaptak. Ezekhez mi még szerveztünk saját fakultatív szórakozásokat is. Pl. József Attila Emlékmúzeum Balatonszárszón, hajókirándulásokat. A tábori sportversenyeket általában rendre megnyerték a vedresesek (kispályás foci, asztalitenisz, röplabda), a szellemi vetélkedőkben nógatásra, “brahiból” vettek részt a mieink – szerényebb eredményekkel. Az iskolai csapatokat tanároknak kellett kísérniük. Sokszor volt ott Karácsonyi Laászló, Bíró Albert, Csaba Béla, Kálló György és mások is. Ezeknek a heteknek is voltak “nyögvenyelős”, kiszes, politikai rendezvényei; politikai fórumműsor, szolidaritási akciók stb. Ez senkit nem érdekelt. A táborvezetők rimánkodtak, hogy legalább néhányan legyenek ott. Szavuknak nem sok foganatja volt.

A 70-es, 80-as években nagyon magas volt a színházba járó bérlettulajdonosok száma. Volt év, hogy a tanulólétszám 50 %-a! Szervezője volt Kállóné Ildikó, Dékány Imréné és még mások is. Filmmúzeumi bérletsorozat is volt, de erre inkább tanárok jártak – vasárnap délelőtt. Kovács Péter bácsi, Boróczy Béla voltak szervezői.

Rendszeresek voltak az “Ismerd meg Vásárhelyt!” városismereti, várostörténeti versenyek. Ezt természetesen vásárhelyieknek rendezték, vándorserleg díjazása volt. Hozzánk mindig jártak vásárhelyi tanulók, és nem nagyon kellett ösztönözni őket, hogy induljanak a csapatversenyeken. Tették ezt olyan sikerrel, hogy három egymás utáni évben győztesekként végleg elhódították a vándordíjat.

Hagyományosak voltak a Szeged-vetélkedők az elsősök számára. Ezt mindig a másodikosok rendezték, valamikor a tanév végén. Az iskola névadója, a város, a műemlékek voltak a központi témakörök.

Voltak szavalóversenyek a Ki? Mit? Tud? – alkalmával vagy attól függetlenül. Ezekre régebben is nehéz volt rámozdítani az ifjúságot. Némethné Anikó, Kovács Péter bácsi, Geráné Marika és a Kálló házaspár is zsűrizett ilyenkor.

A testnevelés kezdetektől teremhiányban szenvedett, melyet többször is átélt fennállásunk során. Testnevelő tanáraink Szegszárdi Boldizsár, Csaba Béla, Majoros Róbert rendre feltalálták magukat, és a gimnasztika, az atlétika illetve a labdajátékok gyakorlását helyezték előtérbe. Ennek megfelelően a sportban a kis- és nagypályás foci, a kézilabda és az atlétika (futás) volt a tanulók sikereinek fő terepe.

Egyesületi versenyzőkként számos kajakos, evezős, kerékpáros, úszó, súlyemelő, asztaliteniszező, röplabdás, tekéző szerzett hírnevet – iskolájának is. Büszkélkedhetünk ifjúsági válogatott labdarúgóval is, Nemes István, ifjúsági válogatott súlyemelővel, Dobó Lajos személyében.

Az iskolai szalagavató bálok múltja nem túl régi. A város más középiskoláiban hagyománnyá vált bálok az ifjúság egyre növekvő követelésére kezdődtek csak el, valamikor a 80-as években. (Iskolai szalagtűzők voltak korábban, illetve egy-két kisebb kollégiumi buli.)Az iskolában több kísérlet történt iskolarádió működtetésére, illetve diákújság készítésére. Legsikeresebb a legutóbbi a VISZKI,melynek kiadása több évfolyam után éppen akadozik.

Intézményünk neves rendezvényei között meg kell említeni az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 1986. és 1992. évi megszervezését, a Baross Gimnázium alapításának és az épület építésének 100 éves évfordulójára rendezett emlékünnepséget, valamint az 1998-ban rendezett III. Országos és Nemzetközi Műemlékvédelmi Diákkonferenciát. Az említett rendezvények mindegyike igen magas színvonalon, sikerrel zajlott, sok kiegészítő programmal, és mind a résztvevők, mind a rendezők számára maradandó szép emlékekkel zárult.

A PILLANAT, AZ ÖRÖKKÉVALÓ

A Vedres-tanulók tábora (engedtessék meg minden diákunkra gondolni) igazán nagy családnak mondható hatezret meghaladó létszáma miatt is, de leginkább sármos összetartó ereje okán. A Vedresben végzett diáknak lenni, bárhol az ország-világban egymásra lelni, egymást segíteni jó érzés, élő, létező kapcsolat. A születéstől az eltelt ötven évben az intézményben végzett nevelő munka, a szakemberré váláshoz nyújtott támasz bizonyítottan igazolódik a társadalomba jól beilleszkedő, szakmánkat sikeresen művelő közösségünk tevékenységében. Legyen bármilyen fokán életútjának, pályája lehet másfelé ívelő, diákunk Vedres-szívvel él, gondolkodása, tudása örökíti a kezdetektől mindannyiunkra, tanárra-diákra kölcsönösen egyaránt ható értékítéletet, melyet átad, átadunk követőinknek remélhetően még sokszor ötven éven át.

Dobó László és még sokan mások

Történet

Az iskola története

Partnereink