SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum

OM kód: 203052/003 | 6720, Szeged Horváth Mihály u. 2-6.

Intézmény logo

Szegedi SZC Vedres István Technikum

HírekKözérdekű adatokEgészségügyKRÉTA

Felnőttek szakmai oktatása

Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető, szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették (továbbá – kizárólag felnőttképzési jogviszonyban – az, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik). A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A  vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult. Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési és Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Fotográfus

Kreatív


Tovább

Magasépítő technikus

Építőipar


Tovább

Általános információk

 

Képzési forma: felnőtt oktatás.

Egészségügyi alkalmasság: szükséges.

Pályaalkalmasság: grafikusnál szükséges.

Szükséges iskolai végzettség: középiskolai érettségi.

Jelentkezés módja és ideje: A honlapunkon (www.vedresiskola.hu) található jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezési lapok leadása: e-mailben (info@vedresiskola.hu), postai úton vagy személyesen 2024. augusztus 25-ig a Szegedi SZC Vedres István Technikumban (6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6.) Kérjük, amennyiben visszavonja jelentkezését, értesítse iskolánkat. A beiratkozás időpontjáról és a tudnivalókról írásban értesítjük a jelentkezőket.

A felvételi döntés alapja: túljelentkezés esetén a jelentkezés sorrendje, illetve grafika szakma esetén a pályaalkalmassági felmérés eredménye alapján történik a rangsorolás.

A felvételről való értesítés módja és ideje: A jelentkezési lapon megadott címre levélben vagy e-mailben 2024. augusztus 31-ig.

A képzés kezdete: 2024. szeptember. 1.

Oktatatott idegen nyelv(ek): Angol vagy német.

A tanulmányokat záró vizsga: Szakmai vizsga.

 

Az osztályok megfelelő létszám esetén indulnak, egyszerre csak egy szakma tanulható. Felnőtt oktatásban a II/2020. (II.7.) Korm. rendelet a felnőttképzésről szóló törvény szabályai az irányadóak.

Bővebb információk: pályaválasztási kiadvány

Jelentkezési lap: Letöltés

Felnőttek szakmai oktatása munka mellett végezhető formában.


Partnereink

SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum


Szegedi SZC Vedres István Technikum

6720, Szeged Horváth Mihály u. 2-6.

Telefon: +36 (62) 547-160

E-mail: info@vedresiskola.hu

OM azonosító: 203052/003


2024Szegedi SZC Vedres István Technikum